Tudvalevőleg a második világháborút követően, amikor (a szovjet tankok árnyékában) kommunista kormány került uralomra Magyarországon, 1948-ban a kommunisták minden egyházi iskolát államosítottak. Addig a Zirci Ciszterci Apátság öt gimnáziumot tartott fenn az országban, Budapest, Székesfehérvár, Pécs, Eger és Baja városokban. Ezekben a gimnáziumokban nyolc éven át többezer diák tanult, évente többszáz fiatalember érettségizett. 1956-ban, a Magyar Forradalom leverése után a menekült-áradatban igen sok a ciszterci gimnáziumokban érettségizett öregdiák jutott ki Nyugatra, sok más ország mellett az U.S.A.-ba és Kanadába is. Ez valójában akkor derült ki, amikor nem sokkal 1956 után Cistercian Alumni Association of North-America néven megalakult az Észak-Amerikában élő magyar ciszterci öregdiákok szövetsége: A Szövetséghez rövid időn belül 300 ciszterci öregdiák csatlakozott. Évenként tartottak közgyülést az U.S.A. egyik északkeleti vagy Kanada egyik délkeleti városában, melyre a tagok szép számmal összejöttek. Időnként Öregdiák Hiradónéven hírlevelet adtak ki.

1980-ban a Szövetség vezetését a ma Toronto-ban élő Várfi István vette át, aki a bajai ciszterci gimnázium tanulója volt. Messze ő lett a Szövetség leghosszabban hivatalban levő elnöke: 35 éven át, egész máig vezette, irányította a Szövetség működését, szervezte a közgyüléseket, elmondatta az évi szentmisét az élő és elhúnyt tanárokért, diáktársakért, adta ki az Öregdiák Hiradó-t. A kommunizmus magyarországi bukása után a Magyar Ciszterci Rend kis könyvvel jelentkezett A Bakony szíve újra dobog címmel. Egyebek mellett ez a kiadvány méltatta a Cistercian Alumni Association of North America működését is, és Várfi Istvánról ezt írta: „Ha csak annyit mondunk róla, hogy a Cistercian Alumni Association of North Americaévekkel megelőzte a mi hazai ébredésünket, kézben tartja a Kanada és az U.S.A. területén élő volt diáktársainkat, azzal szinte semmit sem mondunk, mert újságukban Kerekes Apátúr leveleitől a mi egyes megnyilatkozásainkon keresztül Zakar Generális Apátúr mondataiig, a mi programjaink és eseményeink közlésével, az Öregdiák Hiradó-val a szó igaz értelmében szinte spiritualizálta a határokat.” Az öregdiákok nagyrésze mesés karriert futott be, professzorok, akadémikusok lettek, de az évek, évtizedek során  a tagok megöregedtek, a halál megtizedelte őket, máig a tagok legtöbbje már a temetőkben van, s akik még élnek, már nem tudnak utazni, úgyhogy az évenkénti közgyüléseket abba kellett hagyni, és ezzel a Szövetség látható működése véget ért. De az érdemek örökre megmaradnak, az öregdiákok évtizeden át való összefogásának az emléke nem múlik el soha.

Őszinte és hálás szívvel gratulálunk Várfi Istvánnak három és fél évtizedes fáradságos munkájáért, amellyel egybefogta az észak-amerikai kontinens magyar ciszterci öregdiákjait. Ad multos annos!